FILM - október 10.

Dokumentumfilm (2010) – 81 perc.
Rendezte: Szomjas György.
Operatőr: Dénes Zoltán, Grunwalsky Ferenc.
Zene: Miquéu Montanaro. Narrátor: Csuja Imre.

Vágó: Szalay Károly.


Szereplők : Miquéu Montanaro, Baltazar Montanaro,
Buják Andor, Écsi Gyöngyi, Sebestyén Márta, Ökrös Csaba, Sebő Ferenc.

 

Miqueu (Michel) zenész. Provence-ben él egy kis faluban feleségével, Nikével, aki magyar. A fia Baltazár 24 éves, hegedűs. Michel meghívást kap, hogy csináljon egy koncertet Budapesten, magyar zenészekkel. Michel megkéri Baltazárt, hogy segítsen.

Elindulnak. Baltazárnak ez az utazás a gyökerekhez való visszatérést is jelenti, hiszen ő félig magyar. Michelnek pedig jó alkalom felkeresni a barátokat, akikkel harminc éve zenél együtt.

A budapesti Táncháztalálkozóra érkeznek, ahol Michel elkezdi összeszedni a zenészeket a tervezett koncerthez. Azután Budapesten próbálnak Sebestyén Mártával, Sebő Ferenccel, Ökrös Csabával, Dresch Mihállyal.

Zenei utazásról van szó térben, időben, lélekben. Egy fiatalember a gyökereit keresi, egy idősebb a régi barátait…

Valahogy úgy, ahogy mindannyian keressük a helyünket a hagyományban, Európában. A történet létező személyekből bomlik ki.

Filmutáni beszélgetés az alkotókkal

A vetítés utáni közönségtalálkozón beszélgetés a filmről. Vendég: Sebő Ferenc a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth díjas énekes, gitáros, tekerőlantos, dalszerző, népzenekutató, a hazai hangszeres népzenei és táncházmozgalom egyik elindítója, a Sebő Együttes alapítója, valamint Dénes Zoltán a fehérvári gyökerekkel rendelkező, ma a Fejér vármegyei Tordason élő rendező, forgatókönyvíró, a film egyik operatőre. Az alkotókkal Bokros Judit Penna Regia-díjas és Horog László Gyulai István-díjas újságírók beszélgetnek.

Az utazás során a félig magyar Baltazár a gyökereit keresi, míg apja, Michel számára jó alkalom a találkozásra a régi zenész barátokkal.